Programjaink
Slider

Missziós programok

Szentpéteren, Csonka Inci tartja és Mórocz Zsolt. Zsolt gitárral kíséri az énekeket. Inci játékos formában tanítja a bibliai történeteket a kicsiknek. Tanítják őket imádkozni és aranymondásokra.

Rimasimonyiban 10-14 fiatal jön össze hetente a Missziós házba. A bibliaórákat Tóth Zsuzska tartja, az alkalmakat filmvetítéssel, élménypedagógiai játékokkal színesítve. Ruszó Rózsika foglalkozik a gyermekekkel. Ő tartja a kézműves foglalkozásokat és tanítja be a karácsonyi műsort.

Ezek zenés evangelizációk,bizonyságtétellel, igeolvasással, rövid magyarázattal, lehetőleg minden helyszínen évi 1-2 alkalommal. Ezekre általában ifjúsági zenekarok kapnak meghívást, mint pl. a Szalóci ifi zenekar.

Gyermektáboraink sok helyen egybekötöttek a helyi gyülekezet táboraival. Ahol pedig ez nem lehetséges, ott külön táboroztatjuk a gyermekeket. Voltunk már Jókán, együtt a börtönmisszióval, de a Komárom melletti Kabátfalun, a Holdas lovastanyán, vagy Alistálon is. Táborainkban általában a KOEN holland alapítvány által támogatott tábortervek egyszerűbb változatát használjuk.

Az ifjúsági táboraink azon fiatal felnőttek számára szól, akik már kinőttek a gyermekalkalmakból. Az ő számukra összekötő találkozási pont ez a tábor, mivel országosan kerül megszervezésre, minden helyszínről 4-6 fiatal vesz részt rajta általában, és nagy öröm, hogy a ez a táborunk egyre bővül.

A Cursillo egy nagyon intenzív keresztyén tanfolyam, mely egyszeri alkalom az életben. Generációkat és népeket köt össze, volt már benne része párunknak. Ezt az alkalmat folyamatosan látogatja meg néhány tagunk, aki készen áll arra, hogy még inkább elmélyüljön Isten és az Ő Igéje megismerésében.

Közösségépítő és szabadidős tevékenységek

Gitár alkalmakat a nagybalogi lelkész tart a gyerekeknek Gebe László. Külön öröm, hogy a cigánymissziót Balogtamásin is elkezdte.

A nagybalogi asszonyok tartják havi egyszer. A program Csatán is fut, „arany fakanál” néven, ahol cigány tradicionális ételeket főznek, de szoktak olasz vagy magyar ételeket, süteményeket is.

Ezek a legtöbb helyszínen megvalósulnak, jó időtől függően, szabad téren. Kiemeltek a szalóci sportnapok, ahol az egész falu megmozdul, és vendégcsapatokat is szoktak hívni.

Ezek az alkalmak az egyházi év fontos részei, és elmaradhatatlanok, akárcsak a hittan, vagy bibliaórák. Általában ünnepvárók alkalmával szervezünk kézműves foglalkozásokat, amikre nem csak a cigány származású gyerekeket várjuk szeretettel.

(bekapcsolódva a Diakóniai Központ naptárkészítésébe)

Tavaly volt egy kezdeményezésünk Noé bárkája témában, amely nagy sikert aratott. Idén igyekszünk a diakónia által meghirdetett naptárra készülő rajzpályázatába bekapcsolódni.

Identitás-erősítő programok

A 2017-ben második alkalommal meghirdetett ifjúsági és felnőtt táborban vezettük be az előadásokat, melyekből szeretnénk havi rendszerességű alkalmakat szervezni a misszió összes helyszínén. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak azoknak a cigány származású fiataloknak, akik nem ismerik a cigány népcsoportokat, a cigány történelmet, irodalmat, nem ismernek híres, elismert embereket, akikre méltán lehetnek büszkék.

Csatán tradicionálisan évek óta szervezik ezt a szavalóversenyt, ami jó példa lehet bármelyik más régió számára.

A csoportok Nagygéresen és Csatán működnek, egy egy irodalmi színpad, verses előadás, szavalat vagy színdarab formájában.

A sokszínű Csata ad helyszínt az alkalmaknak, mivel nem mindegy, hogy hozzáértő mutatja-e a tánclépéseket. A kis csapatnak fellépései is vannak.

Cigány holokauszt (augusztus 2.) a csataiak rendszeresen tartanak színvonalas megemlékezést azok emlékére, akik a „porajmos” cigány holokausztot kénytelenek voltak elszenvedni.

Nemzetközi Roma Nap (április 8.) ezt a napot évről évre megünnepeljük. Voltunk már pl. a MRE (Magyarországi Református Egyház) missziós irodája által szervezett országos imanapon, Káposztásmegyeren.

Munkatársak számára

Az önkéntes munkatársainkat igyekszünk minél sokszínűbben tovább képezni a cigány misszió talaján akár missziológia, akár romológia témában. Ezekre az eseményekre kiváló lehetőség nyílik az MRE missziói irodája által évente megszervezett berekfürdői konferenciákon.

Továbbképzéseket mi is szervezünk a gyülekezetekben szolgáló lelkészek, pedagógusok és más önkéntesek számára. Meghívott előadókkal, műhelymunkával, gyakorlati kérdések megvitatásával. Illetve Magyarországon is szerveznek évente legalább 2 hasznos továbbképzést, ahová mindig kapunk meghívást. Ezek az alkalmak mind ingyenesek az önként szolgálók számára.

Missio Reformata n.o.
Hlavné nám. 42/23
979 01 Rimavská Sobota

refcm.sk@gmail.com
+421 918 195 713

MISSIO REFORMATA N.O.
ČSOB, a.s., Hlavné nám. 15                                  979 01 Rimavská Sobota

IBAN: SK90 7500 0000 0040 2995 4121
SWIFT: CEKOSKBX