Támogatási lehetőségek
Slider

Mentor program

Mentor programunkba olyan támogató pártfogókat keresünk, akik szívesen segítenék egy-egy tehetséges hátrányos helyzetű gyermek vagy fiatal esetleg felnőtt iskoláztatását, tanulmányi előmenetelét, tanfolyamát, zeneiskoláját.

„Engedem, hogy használjon az Isten” – Csonka Ilona

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.”
(Mt 28,19)

Ökumenikus kezdeményezésre alakult a Mustármag Gyermekmisszió, szülőfalumban kb. 13-14 éve, Szentpéteren. 6 éves korom óta látogattam az alkalmakat, testvéreimmel, rokonaimmal. A községháza egyik termét használtuk. Az alapítók Csalava Gizike és Holcsík Gizike néni voltak. A Mustármag egy polgári társulás, amely adományokból élt, és szervezte a gyerekeknek az evangéliumi alkalmakat. Voltak gyerektáborok, ünnepváró kézműves foglalkozások, és hetente, péntek délutánonként foglalkozások a szentpéteri hátrányos helyzetű gyerekek számára, ahol bibliai történeteket, énekeket tanultak a gyerekek.

A Református Cigánymisszió referensét 7 éve ismertem meg. Evangelizációkat, tábort, házi bibliaórát, családi, – és gyereknapokat szerveztek, segítve a Mustármag szolgálatát. Tóth Zsuzska 3 évig szolgált vasárnaponként az otthonainkban. Ez után én vettem át „kis munkatársként” az otthoni szolgálatot, Mórocz Zsolt testvérünkkel.

A szolgálatkész fiatalokat, akiket megérintett Isten Igéje, munkatársként felkarolja a misszió. Továbbképzéseken veszünk részt: szakmai napok, konferenciák, munkatársi hétvégék.

Nekem a misszió nagyon sokat segített az életem során, sok jó pillanatot szerzett, jó embereket ismertem meg, és végül rádöbbentett, hogy Istennél nincs fontosabb a mi életünkben. Lehetnek céljaink, vágyaink, de csak hittel valósulnak meg, ha Isten úgy akarja. Nagyon sokat imádkozom a családomért, a misszióért Istenhez, aki beköltözött az én szívembe. 3-4 éve mondom magamról, hogy megtért ember vagyok, ami azt jelenti, hogy elfogadom Istent, és hiszem, hogy ő a Mindenható, és Krisztust, az Ő Fiát. Amióta istenfélő ember vagyok azóta mindent másképp látok. Másképp a világot, az embereket. Isten megmutatja nekünk a jó utat. Az már csak rajtunk függ, hogy elfogadjuk-e.

Nagyon szeretném befejezni a Selye János Egyetem Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szakot. Nagyon szeretnék kis cigánygyerekeket tanítani a Lélek által, énekelni velük, játszani, hogy amit én megéltem Istenből, azt más gyerekeknek is át tudjam adni.

Olyan jó lenne, ha egyre többen lennénk ebben a szolgálatban, mert „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába.” (Mt 9,37-38)

Elmondhatatlanul hálás vagyok Park Sung Kon koreai misszionáriusnak és gyülekezetének, a pozsonyi koreai református gyülekezetnek az egyetemi tanulmányaim támogatásáért és a kicsi szentpéteri gyülekezetünk segítéséért. „A jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2Kor 9,7)

"Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra" (Jak1,19)

Babindák Ernő vagyok Csatán ahol jelenleg is élek 2016-ban kezdtük el a HEKS projekt segítségével a cigány misszió munkásságát a Romane Jile-Cigány Szívek Polgári Társulás berkeiben, amit édesapám Babindák István vezet 2000 óta.

 A szervezetünknek van egy családi háza, amit Cigány Háznak nevezünk, ahol kulturális, sport, oktatási, szabadidős és prevenciós programokat tartunk meg gyermekek és felnőttek számára egyaránt. Fontosnak tartom, hogy minden ember ismerje és büszke legyen, nemzetiségére, de viszont ugyan olyan fontosnak tartom a másik ember kultúrájának, másságának megismerését és elfogadását is. Minden egyes programukban ez a filozófia megtalálható.

Mindig is Istenfélő emberek voltunk, de nem gyakorló hívők, mindig is érzékenységgel, érdeklődéssel és szeretettel hallgattuk a dicsőítő énekeket. Szerencsésnek mondhatjuk el magunkat, hogy megismerhettünk olyan embereket, akik megvilágítottak, hogy mily módon kezdhetjük el az Isten felé való út megismerését.

Jelenleg a Közösségi Házunkban, mint szociális munkás dolgozom továbbá a Lakatos Menyhért Tanoda vezetője vagyok.

Jelenleg is tanulok és ezúttal is szeretném megköszöni azt a tiszta szívből jövő szeretetet és az anyagi támogatásukat egyaránt Park Sung Kon koreai misszionáriusnak és gyülekezetének, a pozsonyi koreai református gyülekezetnek. Segítségükkel 2020 januárjában sikeresen diplomáztam a Szent Erzsébet Főiskola szociális munka karán, jelenleg pedig a szak mesterképzésének 2.éves hallgatója vagyok. Nagyon szeretném befejezni, mert hiszem, hogy az embereknek segíteni kell és a világot figyelve erre egyre több szükség lesz.

Amennyiben támogatni szeretné Inci vagy Ernő tanulmányait, vagy más fiatalt ezen az e-mail címen jelentkezzen: refcm.sk@gmail.com

„Engedem, hogy használjon az Isten” – Csonka Ilona

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.”
(Mt 28,19)

Ökumenikus kezdeményezésre alakult a Mustármag Gyermekmisszió, szülőfalumban kb. 13-14 éve, Szentpéteren. 6 éves korom óta látogattam az alkalmakat, testvéreimmel, rokonaimmal. A községháza egyik termét használtuk. Az alapítók Csalava Gizike és Holcsík Gizike néni voltak. A Mustármag egy polgári társulás, amely adományokból élt, és szervezte a gyerekeknek az evangéliumi alkalmakat. Voltak gyerektáborok, ünnepváró kézműves foglalkozások, és hetente, péntek délutánonként foglalkozások a szentpéteri hátrányos helyzetű gyerekek számára, ahol bibliai történeteket, énekeket tanultak a gyerekek.

A Református Cigánymisszió referensét 7 éve ismertem meg. Evangelizációkat, tábort, házi bibliaórát, családi, – és gyereknapokat szerveztek, segítve a Mustármag szolgálatát. Tóth Zsuzska 3 évig szolgált vasárnaponként az otthonainkban. Ez után én vettem át „kis munkatársként” az otthoni szolgálatot, Mórocz Zsolt testvérünkkel

A szolgálatkész fiatalokat, akiket megérintett Isten Igéje, munkatársként felkarolja a misszió. Továbbképzéseken veszünk részt: szakmai napok, konferenciák, munkatársi hétvégék.

Nekem a misszió nagyon sokat segített az életem során, sok jó pillanatot szerzett, jó embereket ismertem meg, és végül rádöbbentett, hogy Istennél nincs fontosabb a mi életünkben. Lehetnek céljaink, vágyaink, de csak hittel valósulnak meg, ha Isten úgy akarja. Nagyon sokat imádkozom a családomért, a misszióért Istenhez, aki beköltözött az én szívembe. 3-4 éve mondom magamról, hogy megtért ember vagyok, ami azt jelenti, hogy elfogadom Istent, és hiszem, hogy ő a Mindenható, és Krisztust, az Ő Fiát. Amióta istenfélő ember vagyok azóta mindent másképp látok. Másképp a világot, az embereket. Isten megmutatja nekünk a jó utat. Az már csak rajtunk függ, hogy elfogadjuk-e.

Nagyon szeretném befejezni a Selye János Egyetem Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szakot. Nagyon szeretnék kis cigánygyerekeket tanítani a Lélek által, énekelni velük, játszani, hogy amit én megéltem Istenből, azt más gyerekeknek is át tudjam adni.

Olyan jó lenne, ha egyre többen lennénk ebben a szolgálatban, mert „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába.” (Mt 9,37-38)

Elmondhatatlanul hálás vagyok Park Sung Kon koreai misszionáriusnak és gyülekezetének, a pozsonyi koreai református gyülekezetnek az egyetemi tanulmányaim támogatásáért és a kicsi szentpéteri gyülekezetünk segítéséért. „A jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2Kor 9,7)

Amennyiben támogatni szeretné Inci tanulmányait, vagy más fiatalt ezen a mail címen jelentkezzen: refcm.sk@gmail.com

Missio Reformata n.o.
Hlavné nám. 42/23
979 01 Rimavská Sobota

refcm.sk@gmail.com
+421 918 195 713

MISSIO REFORMATA N.O.
ČSOB, a.s., Hlavné nám. 15                                  979 01 Rimavská Sobota

IBAN: SK90 7500 0000 0040 2995 4121
SWIFT: CEKOSKBX